Augusztus 27. Olveiroa
Ez a camino más, mint a „Francia út”. Az a tudat, hogy néhány napon belül döntést kell hoznom, mely kihat az egész életemre, a felgyorsult események, fizikai és lelki szinten egyaránt, érzelmi világomat helyezi előtérbe. Egyáltalán nem véletlen, hogy tegnap önkéntelenül érzelmeim teljes skáláját térképeztem fel, és mélyítettem el, mert a döntés, amit végül hozni fogok, teljes mértékben érzelmi döntés lesz. Reménykedem abban, hogy végül Isten segítségemre lesz, és nem fog teljesen magamra hagyni a döntésemben. Ugyanakkor tegnap megélt érzéseim hihetetlen erőt, s kiegyensúlyozottságot adnak a mai napon.
A természet is felfokozott lelki eseményeimet követi, a mai napon égető forróság, és már-már elviselhetetlen hőség árasztja el a vidéket, mely ilyenkor, a nyár végén, szinte természetellenesnek mondható. A tegnapi égszakadás után, a levegő is megállni látszik, s e fojtogató, vibráló levegő, mintha az időt nyújtaná ki a végtelenségig, a bennem fortyogó, döntést érlelő folyamatokkal egyetemben.
Az út néptelen, a helyiek házaik mélyére húzódtak, az elviselhetetlen hőség elől, rajtam kívül csak egy olasz lány, s egy fiatal francia pár rója az utat, beszélni nemigen beszélünk, egymást kerülgetjük, elmerülve saját lelkünk útvesztőiben, mégis összeköt bennünket az út, és ez a hosszúra nyúló végtelen nap. Zarándoktársaim kétféle életállapotot szimbolizálnak előttem, az egyedüllétet, és a párkapcsolatot, s különös módon, eme két eltérő életállapot most mégsem különbözik egymástól, talán a francia pár szótlansága miatt, kik egymás között sem beszélnek, talán más miatt, vagy talán csak azért, mert most egy rövid ideig, mindannyian egy közösséget alkotunk, egy szótlan, és néma közösséget, mely mégis kommunikál valahogy egymással egy másik szinten.
Egy patak keresztezi a caminót, rajta átívelő kis kőhíd, s a frissen csörgedező patak hűs vize most maradásra csábít a forróságban, és lemászom a mélyedésbe. Az olasz lány már megelőzött, a túlparton ül, lábait a vízbe lógatva, ugyanaz a csábító felfrissülés ösztönözte maradásra, mint engem. Levetem bakancsom, s a példáját követem, engedem, hogy a hűs áramlás, kezelésbe vegye fáradt lábaimat, s gyógyító masszázsával, friss erővel töltse fel fáradt tagjaimat. Egy vándornak a lába a legfontosabb testrésze, s kezdem érteni, mit élhettek át a tanítványok, mikor Jézus megmosta a lábukat, s most, ahogy ülök szemben az olasz lánnyal, s mindkettőnk lábát ugyanaz a patak mossa, egy érzés jár ár, mintha mindketten tanítványok lennénk, ugyanannak a Mesternek a tanítványai.
Olveiroában, a zarándokszálláson már népesebb társaság vár, ezt a caminót mindkét irányban járják, s a Fisterrából érkező zarándokok között egy ismerősre bukkanok, az olasz lányra Melidéből. Az a gyötrelmes nap számára is emlékezetes maradt, s széles mosollyal üdvözöl. Busszal mentek ki Fisterráig, s onnan gyalogol visszafele Santiagóba, ám ez a gyaloglás már a hazatérés, ez látszik minden porcikáján, én pedig még csak most tartok az ismeretlen felé, ez az eltérő irány határozza meg találkozásunkat, és a búcsúzás, mely teljesen eltér attól a búcsútól, amikor két hazatérő válik el egymástól, ez a búcsú fájdalmasabb, s ez érződik a kézfogásunkon is.
Az éjszaka közeledtével újra előtérbe kerül a bennem rejlő nyugtalanság, küzd a reménnyel, s újra felidéződik látomásom, melyet még az út elején éltem át, amikor megláttam az óceánt, a hatalmas kőkeresztet, és a fényességet, ami ott várt rám. Újra ebben kezdek reménykedni, hogy Fisterrában, az óceán partján megtalálom a békét, a fényességet, s én is hazaérkezem. Talán mégsem kell döntenem, talán elég lesz csak végigjárnom az utat, s minden megoldódik.
Összekuszálódnak bennem az érzelmek, s már nem tudom eldönteni melyik a pozitív, a bennem eluralkodó reménykedés, vagy pedig a nyugtalanító kétség, amit most elnyomtam magamban.
Eluralkodik bennem a vágy, hogy hazaérkezzem végre, hogy megszűnjék ez az örökös vándorlás, hogy megtaláljam végre a valódi otthonom, s békére leljek, ám az éjszaka nem válaszol, s én csak nézek égő, könnyes tekintettel a sötétségbe, s kezdek félni a holnaptól.
