Az ideológiák (folytatás)
Az ideológiák előfutárának mindenképpen a filozófiát nevezném meg. Azonban, míg a filozófia kifejezetten intellektuális, az értelmet megmozgató szellemi tudomány, a társadalmi ideológiák már érzelmi és értelmi kölcsönhatásokat indítanak be. Természetesen a filozófiában is vannak kivételek. A legelső példa erre maga Szókratész, aki olyannyira magáévá tette érzelmileg filozófiai elveit, hogy életét adta értük. Ide sorolhatnám még Simone Weil-t is, aki számára szintén több volt a filozófia puszta bölcselkedésnél, mely az értelemre irányul.
A másik lényeges különbség, hogy az ideológiák széles néptömegek számára is hozzáférhetőek, a filozófia ellenben inkább a kevesek kiváltsága. Az ideológiák egyik legnagyobb veszélye is ebben rejlik. Egy társadalmi ideológia ugyanis csak akkor tud fejlődni kollektívan, ha az egyének is fejlődőképesnek bizonyulnak. Hogy miért annyira fontos az értelem és az érzelem kiegyensúlyozottsága az egyénnél, akkor érthetjük meg, ha kivesszük egyik vagy másik elemet, és megvizsgáljuk, milyen irányban változik az egyes emberben az ideológia. A beszűkült érzelem szélsőséges fanatizmushoz vezethet, a zárt gondolkodás pedig rögeszmévé, összeesküvés elméletek gyártásához. Az egyének zártsága egymásra is hatással van, a kollektív fanatizmus, ideológiai szektává nőheti ki magát, és maguk a rögeszmék és téveszmék is kinőhetik magukat kollektív csoporttá.
A gondolkodás fejlődéséhez az egyik legjobb példa az igazsághoz való viszonyulás. Az ember számára különösen fontos az igazság, az igazságosság, és ezt az ideológiájába is beépíti. Amennyiben az igazságot abszolút fogalomként élem meg a társadalmi ideológiámban, nem jelent veszélyt az értelemre, és nincs okom félni a kiüresedéstől. Amennyiben azonban az igazság relatívvá válik, megjelenik egy bizonytalansági tényező, mely félelmeket indíthat be. Ebben az esetben megpróbálhatom elfojtani, a tudatalattiba száműzni az ellentmondásokat, miközben még azt hazudom magamnak, hogy az igazság, melyben hiszek, még mindig abszolút. A kiüresedéstől való félelmében az ember a legabszurdabb dolgokra is képes. Erre zseniális példa Danis Tanovic "Senkiföldje" c. filmje, mely Boszniában, a délszláv háború idején játszódik. Egy szerb és bosnyák katona vitája elérkezik legabszurdabb pontjára, amikor a leglényegesebb kérdéssé az válik, hogy melyik fél kezdte el a háborút. A háború borzalmai már kikezdték mindkettőjük identitását, ám a félelem a kiüresedéstől oly erős volt bennük, hogy képtelenné váltak a szembenézésre. Elkerülő logikájukban megváltásként élték meg, ha megerősödhettek a tudatban, hogy nem ők kezdték a háborút, mintha ezzel eltörölhetnék a szörnyűségeket, s tiszta lelkiismerettel megtarthatnák identitásukat.
Az igazságban azonban sokféle ellentmondás rejlik, s az egyik leglényegesebb, pont az abszolútum kérdésében. Az egyik legnagyobb tévedés, ha elhiszem, hogy az igazság birtokolható. Amennyiben elhiszem, hogy az én ideológiám birtokolja az igazságot, ebből az következik, hogy a többi ideológia nem birtokolja, s már ez önmagában sérti az igazságosság elvét, ami szintén elindítja a kiüresedést. Ebben az esetben a fejlődés kulcsát a hozzáállás kérdése rejti. Kimondom, hogy az igazság nem birtokolható, csak megközelíthető. Minden egyes nézőpont, az igazság egy részét rejti, s azáltal juthatok közelebb az igazsághoz, ha minél több nézőpontot megismerek. Az igazság ebben az esetben megtartja abszolút voltát, az igazságosság sem sérül, és a fejlődés is beindul. Az értelem legyőzi a kiüresedést.
Az ideológiák egymáshoz való egézséges viszonyulása, azonban még mindig nem záloga a fejlődésnek. Igen lényeges szempont, hogy egy adott ideológia milyen módon viszonyul a többi társadalmi identitáshoz. Először azonban meg kell vizsgálnunk, hogy létezik-e többszörös identitás, amikor egyszerre több társadalmi identitás is él az egyénben. Nehéz kérdés, hogy egyszerre lehet-e két ideológia az emberben, amiben hisz. A különböző tengelyekről igen, hiszen létezik baloldali liberalizmus, és baloldali konzervativizmus, és létezik jobboldali liberalizmus és jobboldali konzervativizmus, azonban ellentétpárok már nehezen egyeztethetők össze. Nem hiszem, hogy az ember lehet egyszerre liberális és konzervatív, vagy egyszerre jobboldali és baloldali. Az ideológiák egyes elemei ellentétpárokból is élhetnek az egyénben, s ebben az esetben a tengely közepén helyezkedik el, a középet, vagy valamely mérsékelt áramlatot képviselve, ám ez már külön kategóriát képvisel. Tolódások előfordulhatnak a tengelyen egy-egy ember életében, ám ezek csak a legritkább esetben képviselnek radikális mértéket.
Ami már gyakrabban előfordul, hogy egyszerre több eltérő társadalmi identitás is él bennünk. A legritkább eset, amikor mind a négy, az ideológia, a nemzet, a vallás és a kultúra is meghatározó súllyal él egy ember identitásában. Már gyakrabb, amikor az ideológia, a nemzet és a vallás is jelen van, vagy ideológia-nemzet, ideológia-vallás esetleg csak ideológia. Valamilyen szinten ugyan mind a négy identitás bennünk él, ám ez nem mindig válik meghatározóvá az életünkben. Sokszor tudat alatt él bennünk.
Most az ideológia szemszögéből próbálom vizsgálni a többi identitást, ami annyit jelent, hogy abban az esetben, ha egy társadalmi ideológia meghatározó szerepet játszik az életünkben. Háromféleképpen viszonyulhat a többi identitáshoz. Ellenségesen, megpróbálva elnyomni, vagy ellehetetleníteni a többi identitást. Uralni, s ebben az esetben hierarchia keletkezik, amikor az uralkodó ideológia mellett, még élhet bennünk alárendelve, egy másodlagos, vagy harmadlagos identitás. A harmadik mód, a békés egymás melletti fejlődés, amikor nem jön létre alárendelt mód az identitások között.
Mielőtt belemélyednénk kis történelmi visszatekintés. Idézzük fel a 19 századot. Nemzeti liberalizmus és nemzeti konzervativizmus. Az 1848-as forradalmak egyértelműen a nemzeti liberalizmust erősítették. Majd a huszadik századot. A náci ideológiák viszonyulását, a nemzethez, a valláshoz és a kultúrához. A kommunista ideológia viszonyulását a nemzethez, a valláshoz és a kultúrához. A nyugat európai ideológiák viszonyát a többi identitáshoz, és el is érkeztünk a 21 századhoz. Mindez azért fontos, mivel a történelmi lenyomatoktól, a történelmi fejlődéstől nem tudjuk függetleníteni magunkat, az egyénre is hatással van, kihat a gondolkodásunkra, az érzelmeinkre, az ösztönös reakcióinkra.
Ellenséges viszonyulás. Amikor a többi identitást meghaladott, alsóbbrendű, múltbeli csökevénynek tekintjük. Hajlamossá válunk az ideológiát felsőbbrendűnek tekinteni, a nemzettel, a vallással és a kultúrával szemben. Esetleg ha önmagunkban fel is fedezünk érzelmi kötődést a többi identitáshoz, szégyelljük, és a tudatalattiba száműzzük.
Hierarchia. Amikor a bennünk élő többi identitást az ideológiánkhoz alakítjuk át. Ha ellentmondásra bukkanunk, inkább átalakítjuk eszmeileg a teljes identitást, csak ne kerüljön ellentmondásba az ideológiával. Például a nemzetnél nem tudunk érzelmi közösséget vállalni a más ideológiájú honfitársakkal, ezért újraalkotjuk a nemzet fogalmát, vagy például a keresztény felebaráti szeretetet csak azokra tudjuk kiterjeszteni, akikkel azonos ideológiát vallunk, esetleg bizonyos vallási-teológiai tételeket figyelmen kívül hagyunk, melyek megzavarják ideológiánk nyugalmát.
Egymás melletti békés fejlődés. Amikor a különböző identitások önállóan fejlődnek bennünk, néha együtt, néha külön, de soha nem hierarchikus módon. Ebben az esetben az embernek képessé kell válnia együttélni ellentmondásokkal, sőt ezeket az ellentmondásokat pozitív módon kell megélnie, ily módon tud fejlődni identitása. Sajnos ez a mód a legritkább, s csak igen keveseknek adatik meg. Ebben az esetben az egyén képes a hatalomról leválasztani identitását. Azokba az identitásokba, melyek a múltban a hatalom miatt kiüresedtek, képes új életet lehelni, akár megtisztítani a múlt bűneitől. Elérheti a fejlődés oly pontjait, amikor már értékeli, és egyenrangúnak tekinti a más kultúrákat, vallásokat, nemzeteket és ideológiákat.
