A munkahelyem, a biztonság mellett, kereteket is ad az életemnek. E keretek nélkül mindennapjaim szétfolynának, mint ahogy a homok lassan kipereg ökölbe zárt ujjaim közül.
Rájöttem, hogy vallási életemnek, a hitemnek, ugyanilyen keretekre van szüksége, egy üvegedényre, melyben tárolni tudnám a homokot. Milyen nagy a kísértés, és mindig apró dolgokkal kezdődik, amikor a méreg lassan szivárog a szervezetbe, egyre mélyebbre. Kimarad egy ima, elmarad a mise, vagy az istentisztelet, majd következik a halogatás. Majd holnap. Majd holnap megteszem, s a holnap egyre késik. A következő stádium az alkudozás. Tulajdonképpen nincs is szükségem imára, elég, ha néha Istenre gondolok. Ugyanígy nincs szükség a vallásgyakorlásra, hisz Isten a vallások fölött van. Végül Isten is eltűnik a mindennapjaimból, s marad helyette egy szétkenődött massza, mely megbénít minden cselekvést. Nem. Ezt nem engedhetem. Nem lesz többé holnap, most rögtön neki kezdek az imának. Még ebben a percben.
