18.40 – 18.53
Az albérleti szobámban leoltottam a villanyt, s próbáltam megismételni az előző nap tanult be- és kilélegzést. Mellbe, hasba, vállba – mellből, hasból, vállból, s ezek kombinációját. A környezetemben lévő zajok felerősödtek, s amit eddig csendnek gondoltam, arról kiderült, hogy nem az. A belső szobában a televízió hangja, az utcán a troli, a járókelők, s a lépcsőházból beszűrődő zajok mind elvonták a figyelmemet.
Ezután próbáltam csak a légzésemre figyelni, több-kevesebb sikerrel, s végül ellazulni. A fejem sikerült ellazítani egy idő után, s voltak pillanatok, amikor a zajokat is ki tudtam szűrni, de ennél tovább nem jutottam. Amikor a fejem ellazult, a hátamban érezni kezdtem a feszültséget (fájdalmat), ezzel már nem tudtam mit kezdeni, s tovább nem tudtam ellazulni, így lassan visszajöttem a meditációból.
A fejem csodálatosan könnyűnek és kipihentnek éreztem, s farkaséhség tört rám.
Amit tanultam: amit eddig csendnek gondoltam nem az, s nem csak a beszűrődő zajok miatt. Lehet befele is zajongani, amikor egyedül vagyok. Az igazi csendtől még nagy távolság választ el.
