A DARUMABABÁKRÓL
Amikor konkrét eseményt kell kiemelnem életem folyamából, mint zarándoklatom kezdetét, mindenképpen a „darumababákkal” kell kezdenem.
2006 augusztusában találkoztam V. barátommal, akit mellesleg mentoromnak is tartok, s találkozásunk első volt azok után, hogy két alkalommal a vége előtt, kiléptem a pszichodráma csoportomból, melynek egyik vezetője éppen ő volt. A kilépés, bennem is, és a csoportban is mély konfliktust okozott, ám ez V.-vel való kapcsolatomat nem árnyékolta be, s neheztelésnek nyoma sem volt benne, irányomban. Épp egy költözés közepén tartott, s tervünk az volt, hogy miután egy óra alatt felvisszük a kocsijából a fuvart a legfelső emeletre, ami lifttel két forduló; az este további részében beülünk egy kávézóba, s jól kibeszélgetjük magunkat. Ám amikor a nem működő lifthez érkeztünk az első csomagokkal, s szembesültünk a ténnyel, hogy a lépcsőt kell használnunk, már nyilvánvaló lett számunkra, hogy az este nagy részében, a málhás szamarak keserű kenyerét fogjuk enni. Furcsa mód, ez a kenyér mégsem lett keserű, sőt… Amint beletörődtünk a helyzetbe, s felfogtuk a helyzet humoros oldalát, a szívünkbe is vidámság költözött, és valósággal szárnyakat kapva másztuk meg a lépcsőket, mindketten a saját ritmusunkban, s lefelé, avagy felfelé találkoztunkban, sütöttük el egymásnak bölcsességeinket. Agyunk valósággal felvillanyozódott, s az idő előrehaladtával, testünk sem érezte a fáradtságot, néha emeleteken keresztül kiáltoztuk egymásnak gondolatainkat, ahogy épp eszünkbe jutottak.
(Sokáig azt hittem, csak maga a munka minősége teheti értelmessé, és magasabb értékűvé munkámat, s előfeltételnek tekintettem, hogy szeressem is, amit épp dolgozom, ám ez a közjáték ráébreszt arra, hogy nemcsak a munka számít, hanem a közeg is, amelyben ezt végzem. Egy szerető közösségért dolgozva, még a legmonotonabb munka is értelmet nyerhet. Ez az apró történet, nem csupán egy múltban történt esemény, melynek én voltam egyik szereplője - életalakító esemény, melynek helye, nem a Kronosz végtelen időgörbéjén van, mely elmúlik, mint a világi dolgok, sokkal inkább a Kairosz szent idejébe, s egyben Isten végtelenségéhez tartozik, mely örökké tart. Amikor homokszemekként leperegnek előttem a napok és az évek, lassan eltűnve az élet süllyesztőjébe, az ilyen pillanatok velem maradnak, s büszkén fogom azt mondani: Igen, ez én voltam!)
Az éjszaka közeledtével lassan a csomagjaink is elfogytak, és V. ekkor kezdett mesélni a darumababákról. Egy ősi Japán szokás, amelyről V. abban az időszakban hallott, amikor néhány hónapig Japánban élt. A lényege a célkitűzés. Amikor egy japán ember kitűz maga elé bármilyen célt, vesz egy darumababát, befesti az egyik szemét, ezzel szentesítve maga előtt a célt, s onnantól kezdve egy éven keresztül minden nap tesz valamit a cél elérése érdekében, és amikor célba ér, befesti a baba másik szemét is. Mivel V. a hirtelen elhatározások és döntések embere, megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem a közös darumababa vásárláshoz. Azonnal megvalósítottuk az ötletet, a közeli bevásárlóközpontban, még éppen elcsípve a zárás előtti néhány percet. Egy keleti ajándékboltban megvettük a 9-9 darumababát. V. vándorló szerzetes figurákat választott, én sárkányokat. Egy közös célt tűztűnk magunk elé: minden nap sportolunk. A súlyzókat is rögtön megvettük, s mivel az aznapi cipekedés felért egy sporttal, s ráadásul a súlyzókat is el kellett vinni hazáig, az aznapi sportolásunk ezzel le volt tudva.
A célok kitűzésével gondjaim voltak, s ismerve előéletemet, ez egyáltalán nem újdonság. Mikor nagy nehezen találtam magam előtt valami kis célt, a darumababám szemének befestését halogattam, egyik napról a másikra. A súlyzózást is abbahagytam két hét után. A munkahelyemen végeztem, a könyvesbolt galériáján, s furán éreztem magam tőle. Ha valaki meglát, s megkérdezi: "Mit csinálsz? Gyúrsz? Aha." A gyúrás valahogy nem illik a személyiségemhez. (A számítógépes játék talán igen?)
Ezek után már nem is csodálkozhatom, hogy megtörtént a baj. Egy átlagos munkanapon, amikor üres tekintettel bámultam kifelé a fejemből a könyvesboltban, valaki ellopta a táskámat, amiben semmi értékes nem volt, kivéve a darumababákat. Mintha a céljaimat hagytam volna ellopni, s ezzel újra visszasüllyedtem a depresszióba, ami gyakorlatilag a pszichodrámás csoportom elhagyása óta tartott.
