Ó, Isten! Megint nagy szükségem van rád! Vajon létezik-e remény számomra, hogy közvetlenül is megtapasztaljam jelenlétedet? Úgy érzem magam, mintha vak és süket lennék egy szobában, megfosztva minden érzékemtől. Itt lehetsz mellettem, a ragyogásod betöltheti a szobát, ám számomra nem marad több a puszta hitnél. Hiszem, hogy itt vagy mellettem, most is, miközben e sorokat írom, de jelenlétedet nem érzem. Az érzelmeim melyeket adtál, jól elrejtették sebeim, miért érzem börtönnek a testem, hát nem te teremtetted? Te adtál látást, hallást, szaglást, tapintást, ízlelést, és most mégsem tudlak érezni? Miért nem hallom, amit mondasz, a szívem csalfa, a szeretetem oly tökéletlen, nem vágyom sem tudásra, sem bölcsességre, csupáncsak egyetlen érintésedre. Odaadnám érte hitemet, ezt a véres verejtékkel megküzdött hitet. Vakon és süketen hiszlek, erősen markolom a semmit, a levegőt, mert Te abban is benne vagy, teszem a jót a Nevedben, anélkül hogy éreznélek, anélkül hogy bizonyosságom lenne. Miért?
Miért a hit? Miért nem Te? Te nem a hit vagy, hanem a hit mögött állsz. Bármilyen erős páncél a hitem, meginog, elolvad, mikor közeledsz. Akkor vagy-e hozzám legközelebb, mikor legnagyobb a kétség, a kísértés? Legnagyobb a félelem?
Álmomban már láttalak, a képzeletemben már láttalak, már láttam a tükörképed a másik ember szemében, de színről-színre még nem láttalak. Így kell-e tanúságot tennem rólad, csupáncsak a hitem által, és nem a bizonyosság által?
S mi lesz, ha elbukom? Ha letérek az ösvényről, és eltévedek? Újra felkelek majd, és kapaszkodom ebbe a hitem által szőtt kötélbe.
Eléggé skizoid alkat vagyok jelenleg, ami azt jelenti, hogy egyik legnagyobb félelmem az összeolvadás, a másikkal való egyesülés, mert ilyenkor elveszíthetem a saját énemet. Az erős énem nagy szolgálatot tett korábban, amikor évekig tartó krízishelyzet tartott fogva, ám ez elmúlt, s ideje leküzdenem eme félelmemet. Hát ezért félek az Istennel való egyesüléstől, az énemet nem merem teljesen rábízni, s mivel Ő látja bennem ezt a félelmet, és tiszteletben is tartja, nekem kell megtennem az első lépést. Beszélgettem karizmatikus barátaimmal az istenélményeikről, amikor teljesen betöltötte őket a Szentlélek, arról a határtalan örömről, ami testileg átjárta őket, s nem volt tárgya. Bennük azonban nem volt meg az a fajta félelem, mint bennem.
Amíg nem küzdöm le félelmemet az egyesüléstől, nem leszek képes az önátadásra sem, ezért szilárdan elhatároztam, hogy a közeljövőben megpróbálok egyesülni Istennel testileg és lelkileg is.
.jpg)
