A múltkor meghallgattam egy Pál Ferenc előadást, mely a női és férfi gondolkodásról, agyműködésről, és a két nem közti különbségekről szólt. Most csak röviden felsorolnám a lényeges különbségeket, mivel jelen mondanivalómhoz, e különbségek csupán az alapot szolgáltatják.
Első lényeges különbségként kiemelném, hogy a nők szélesebb látószöget képesek befogni tekintetükkel, míg a férfiak inkább csőlátásúak. Ebből következik, hogy a nők egyszerre több dologra tudnak figyelni, míg a férfiak csak egy dologgal tudnak foglalkozni egyszerre. Ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy pl. a nő egy időben mosogat, vigyáz a gyerekre, és nézi a tévét; a férfi előbb elmosogat, utána foglalkozik a gyerekkel, és végül leül tévézni.
Második lényeges különbség, hogy a nőknél, a jobb és bal agyfélteke több ponton is kapcsolódik egymáshoz, és ebből kifolyólag gyorsabban tudnak váltani a két agyfélteke között a gondolkodásban, mint a férfiak. A férfiaknál más az agyi struktúra. Nálunk csupán néhány csatorna köti össze a két agyféltekét, és ebből a különbségből adódóan a gondolkodásunk rendszere is eltér egymástól, különösen, ha szem előtt tartjuk azt a tényt, hogy a jobb agyfélteke a racionális gondolkodást, míg a bal az intuitív gondolkodást jelenti.
Harmadik jelentős különbség, hogy a női agyban, és a test többi részén sokkal több a fájdalom, és ingerközpont, mint a férfiaknál, és így az érzelemvilágunk is eltér egymástól. A férfiak inkább befelé fordulóbbak, a nők pedig kifelé nyitottabbak.
Utána olvastam a témának, és valóban a legújabb kutatások igazolják a fenti különbségeket, és kitérnek arra, hogy ezek a különbségek megnehezíthetik a két nem közötti kommunikációt, de most nem ebben az irányban szeretném folytatni a gondolkodásomat.
A fenti tényeket figyelembe véve, s összeszedve saját tapasztalataimat, megpróbálom felvázolni, hogyan viselkedünk válsághelyzetekben férfiként és nőként. Válsághelyzetek alatt az igazán mélypontokat értem, amikor a gödör mélyén, a szakadékban vagyunk, amit sokszor pokolként élünk meg, s a tapasztalataim azt mutatják, az ilyen válsághelyzetekben, ha éretten tudjuk kezelni, s nemcsak a keserves, reménytelen oldalát látjuk az adott állapotnak, feltárulnak személyiségünk valódi szükségletei, és igazi értékei, s úgy vélem minden ember élete folyamán legalább egyszer elérkezik egy valódi válsághelyzetbe. Eddig két nőt ismertem, akiket végig tudtam kísérni ilyen mélypontokon keresztül, férfiként pedig saját megharcolt küzdelmeim adják tapasztalatom magját.
Nézzük először a nőket. Sok nővel beszélgettem, s eddig nem értettem igazán, azt az oly gyakran elhangzó kifejezést, amit állapotuk leírására ecseteltek, amikor e szavakat használták: „Az életem kész káosz!”. Pedig ha végiggondoljuk, hogy a nő akkor érzi elemében magát, ha egyszerre több dologgal is foglalkozhat, több mindenre odafigyelhet, érthető, milyen lesz a problémamegoldó stratégiája. Egyszerre próbál mindent megoldani, lavírozik, egyensúlyozik a különböző terhek és problémák között, próbál a felszínen maradni, és ez működik is egészen addig, amíg olyan problémával nem kerül szembe, amely megköveteli magának a kizárólagosságot. Ilyenkor az élete egyik napról a másikra átfordul káoszba, a problémákat nem tudja többé megoldani, olyanná válik, mint a fuldokló, akit sodor az ár, és a mindenféle ágak és hordalékok lenyomják a víz alá.
Az első nő élete, akit közvetlen közelből ismertem a mélypontján keresztül, ugyanilyen káoszba fordult, pedig az élete ígéretesen indult. Megismerkedett egy férfival, aki nagyon érzékeny lelkületű, odafigyelt rá, egy hullámhosszon voltak, meg tudta hallgatni, meg tudta vigasztalni, szerelemmel szerették egymást, mi kell még a boldogsághoz, gondolhatta a nő, amikor megszületett a kisbaba is. Azonban szép lassan jöttek a terhek, a megélhetési gondok, a felelősség, az érzelmi terhek, próbált egyensúlyozni, de azt érezte, mindig mélyebbre kerül, a férje mindig megvigasztalta, de ez sem segített. Akkor ismertem meg, amikor a valódi mélypontra került, és abban az időben, amikor még én is nagyon bizonytalan voltam önmagamban, önismereti utam kezdetén tartottam. Utólag visszagondolva, két dolgot tartok nagyon fontosnak. Először is, ebben az állapotban valóban világossak lettek számára a valódi szükségletei. Ugyanis nem olyan férjre volt szüksége, aki együttérez vele és megérti, hanem olyanra, akire tud támaszkodni, aki képes felelősséget vállalni, és aki teljes mellszéllességgel ki tud állni érte, ha szükséges. A másik fontos dolog, a kívülről jövő segítség, mivel megjelent egy olyan ember az életében, aki konkrétan kiállt mellette. Mert mit tesz egy férfi a maga csőlátásával, a lényegre törő gondolkodásával? Először is válasszuk ki a káoszból, a leglényegesebb problémát, és próbáljuk megoldani, mivel egy férfinek ösztönös érzéke van arra, hogy a káoszból a lényegre tapintson, éppen olyan ösztöne, mint egy nőnek például az intuícióra. Ez a segítség olyan mértékben meghatványozta a nő erejét, hogy képes volt szembemenni a közvetlen környezetével, az elvárásokkal, változtatni az életén, és végül kijönni a gödörből. A történet persze jóval bonyolultabb, mint itt felvázoltam, de a lényeghez most ez is elég.
A másik eset hasonló történet, azzal a különbséggel, hogy a nő olyan sok férfiterhet viselt, hogy már nem tudott nőként gondolkodni. Mert mik azok a férfi terhek, és mik azok a női terhek? És mit jelent a női gondoskodás, és mit jelent a férfi gondoskodás? És itt egyáltalán nem a hagyományos nemi szerepekről van szó. Ha nagyon prűden próbálnék fogalmazni, az a teher nevezhető férfi tehernek, ami hamarabb lemeríti egy nő „akkumuláturát”, mint egy férfiét, és fordítva, az nevezhető női tehernek, ami egy férfit hamar lestrapál, ellenben a nőt még fel is tölti. A terhek viselésénél nagyon fontosak az adottságok, amikkel rendelkezünk. Még azonos neműeknél is nagyok az eltérések a teherbíróképességet illetően, különböző neműeknél pedig alapvető a különbség az ingerküszöböt illetűen. Tehát azok a terhek női terhek, melyek hordozásához gazdag és sokrétű érzelem szükséges, míg a férfi terhek hordozásához ugymond nagyobb „érzéktelenség” szükségeltetik. Tehát ha egy nő hosszú ideig kénytelen férfi terheket viselni, és férfiként gondolkodni, szükségszerűen próbál igazodni ezekhez a terhekhez, érzéketlenni válni, elnyomni a benne lévő nőt, az érzelmeit, és végül ez hatalmas válsághoz vezet.
A férfiak ezzel szemben teljesen másként viselkednek válsághelyzetben.
Folyt köv.
