Mindannyian viselünk, vagy viseltünk terheket. Úgy hiszem, a terheket, származásuk alapján három csoportba tudom besorolni. Azt hiszem a legtöbb terhet tudatlanságból, elvakítva saját önzésünktől rakjuk rá másokra. Nagyon sok esetben, nem csak a következményekkel nem vagyunk tisztában, de még annak sem vagyunk tudatában, hogy terhet raktunk a másik emberre. A másik csoportba tartoznak azok a terhek, melyeket Istentől kapunk. Ezek lehetnek időlegesek, melyet valamilyen nevelési céllal rak ránk, s amint megtanultuk, amit kellett, ezek a terhek maguktól megszűnnek, de lehet állandó is, például egy velünk született betegség, vagy szervi elváltozás, ami nem köthető emberi mulasztáshoz, de ezeket is határozott céllal kapjuk, mivel ezekkel, a terhekkel együttesen kell fejlődni személyiségünknek, válik teljessé az életünk, a folyamat végén. Egyik kedves ismerősöm rámutatott, hogy a sátántól is kaphatunk terheket, és végiggondolva tapasztalataimat, igen létezik egy harmadik csoportja is a terheknek, melyek mögött gonoszság rejlik, ami lehet emberi, vagy ördögi gonoszság, de a lényegük ugyanaz. Ebben az esetben a terheket rakó személy tisztán látja tettei következményeit, hogy mit okoz a másiknak, de azzal már nincs tisztában, hogy ez a cselekedet benne magában milyen megkötözöttséget okoz. Ezen terhek célja, hogy a kiszemelt áldozatot reménytelenségbe és sötétségbe taszítsa.
Nagyon sokan vannak keresztények között, akik terheiket összetévesztik a kereszt viselésével, és helytelenül értelmezett fatalizmussal, áldozattá téve magukat, beletörődve sorsukba, végzetszerűen viselik terheiket. Azt mondják, viselik keresztjüket, de ugyanakkor a végzetre gondolnak, valami előre elrendeltetésre, amiből nincs menekvés. A kereszt viselése azonban teljesen más, és erre maga Jézus példája a bizonyíték. Ő a keresztjét, saját szabad akaratából, önként vállalta, szeretetből meghozott áldozatként az emberek számára. Ebben rejlik a megváltás titka. Tehát a teher viselése akkor válik keresztté számomra, ha önként vállalom, határozott céllal, szeretetből, egy másik emberért, vagy akár Istenért.
A saját terheim, melyektől hosszú, évekig tartó küzdelem után sikerült megszabadulnom, az első csoportba tartoztak. Még gyerekkoromban kaptam őket, és akik rám kötözték, nem voltak tisztában azzal, hogy követ kötnek a nyakamba, amit viselnem kell. Az évek során, a gonoszság is beférkőzött a terheim közé, reménytelenségbe és ürességbe taszítottak, sokáig még azzal sem voltam tisztában, hogy terheket cipelek. A legrosszabb ezekben, a terhekben, hogy nagyon könnyű végzetként gondolni rájuk, amiből nincs menekvés, pedig van. Önerőből nehéz, emberi vagy Isteni segítséggel azonban sikerül, ehhez azonban mi magunk is kellünk.
A legelső lépés talán az, hogy beazonosítjuk, milyen jellegű terheket cipelünk, és pontosan kitől kaptuk azokat, és nem elég fizikailag megszabadulnunk a tehertől, a lelkünkben hordozott kőtől is meg kell szabadulnunk, de ez hosszú folyamat.
