A szerzetes egyedül élt tanítványával, egy kisfiúval, a természet világtól elzárt részén, egy apró kolostorban. Tanítgatta a kisfiút a világ dolgaira, a maga bölcsességére, s próbált belőle egészséges fát nevelni. Történt egy napon, hogy a kisfiú kiment játszani a vízmosáshoz, s fogott egy apró halat, rákötött egy követ, elengedte, s figyelte, hogyan küszködik a kővel a hal. Mivel nagyon mulatságosnak találta a dolgot, megcselekedte ugyanezt egy békával, és egy kígyóval is, s nagyokat nevetett a látványon. A szerzetes távolabbról figyelte, mit cselekszik a fiú, de nem szólt semmit. Éjjel, amikor a kisfiú aludt, rákötözött egy követ a hátára.
Felébredt reggel a fiú, kényelmetlenül forgolódott, mivel törte hátát a kő, s nagyon zavarta a mozgásban. Megkérte a mestert, hogy vegye le róla a követ, mivel nagyon rossz neki. A szerzetes megkérdezte: Hát nem ugyanezt cselekedted te is a hallal, a békával és a kígyóval? A kisfiú bűntudatosan hallgatott. A szerzetes tovább kérdezett: Mit gondolsz, mit érezhetett a hal, a béka és a kígyó, amikor rákötözted a követ? A kisfiú továbbra is bűntudatosan hallgatott.
Most menj, keresd meg a halat, a békát és a kígyót, és szabadítsd meg őket terheiktől, s akkor én is megszabadítlak téged a tiédtől, de vigyázz, mert ha időközben bármelyikük is elpusztult, ennek a kőnek a súlyát fogod viselni a szíved alatt egész életedben.
A fiú a kővel a hátán elvánszorgott a vízmosáshoz, s kereste a három teremtményt, kikre ő maga is követ kötözött. Megtalálta a békát, s megszabadította terhétől, a hal azonban időközben elpusztult a vízben, a kígyó pedig leesett a magasból, s összezúzódott a sziklákon. Amikor a kisfiú látta cselekedete következményeit, keserves sírásra fakadt.
(részlet, a „Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz” c. filmből)
Ismerek egy nőt, kire ugyanilyen terheket kötöztek olyanok, kik önzőségükből kifolyólag, valójában nem tudják, mit cselekszenek. Amennyiben ismerném személyesen ezeket, az embereket, az lenne a helyes, ha szembesíteném őket tetteik következményeivel, de mivel nem ismerem őket, nem tudom biztosan, mit tegyek.
Egy követ leoldottam róla, de vajon életben marad-e, a többi kővel a hátán, s ha igen, milyen élete lesz így? Vagy várjak, amíg Isten szembesíti őket tetteik következményeivel, s legyek tétlen? Vannak kétségeim, de mögötte ott lapul a bizonyosság, s lassan körvonalazódik előttem, mit kell cselekednem.
Történt egyszer, hogy ez a nő, akit ismerek, hosszas vívódás után elment egy lelkigyakorlatra. Egy kör alakú kápolnában szoktak összegyűlni a közös imára, elmélkedésre, de ismerősöm már az első alkalommal olyan rosszul lett, hogy kis híján elájult, s ki kellett mennie a teremből. Második alkalommal ugyanez a rosszullét tört rá, még hevesebb intenzitással, s már kezdett elkeseredni, mivel úgy érezte, értelmetlen volt eljönnie erre a lelkigyakorlatra. Beszélgetett erről a lelki vezetőjével, aki azt tanácsolta, próbáljon meg máshova ülni a kápolnában. A harmadik alkalommal már félve ment be a kápolnába, de ezúttal máshova ült, s csodálatos módon nem lett rosszul, s ráadásul úgy érezte, Isten megszabadította őt a terheitől. A lelkigyakorlat után azonban a terhek visszatértek, s nincs belőle szabadulás.
Megkérdeztem tőle, a rosszullét alatt pontosan hova ült a kápolnában? A bejárattól jobbra. Érdekes, s amikor helyet változtattál, hova ültél? A bejárattól balra. Nem lehet, hogy azért lettél rosszul, mivel férfi terheket vagy kénytelen cipelni? Szimbolikus értelemben ugyanis a jobboldal a férfi oldalunk, míg a baloldal a női. Ez így van – válaszolta – de mit tehetnék ellene? Tudom, hogy nehéz, de legközelebb, ha döntéshelyzetbe kerülsz, kérdezd meg magadtól, hogy nőként hogy cselekednél az adott szituációban? Szomorúan rám nézett. Már olyan régóta viselem ezeket, a terheket, hogy elfelejtettem, hogyan kell nőként gondolkodni.
Az életben nem minden esetben jönnek vissza, s teszik jóvá hibáikat, akik azokat elkövették, sőt vannak esetek, amikor hibát hibára halmoznak. Nekem sikerült leoldanom magamról a saját kövemet Isten segítségével, de neki sikerülni fog-e?
Vannak kétségeim, de mögötte ott lapul a bizonyosság, s lassan körvonalazódik előttem, mit kell cselekednem.
