Korábban soha nem gondolkodtam még el azon, vajon miért szentség a gyónás. A bűn állapotában való létezést talán egy iszapos gödörrel tudnám leginkább kifejezni, mely újra és újra leránt magával a mélybe, és a bűn iszapos, sikamlós karjaival nehezen megy a birkózás, nehéz rajta fogást találni, és sokszor alulmaradunk ebben a birkózásban. Eddigi életem során, amit megismertem belőle, a bűnöket természetüknél fogva, két nagy csoportba tudnám sorolni. Első csoportba tartoznak az embertársak ellen elkövetett bűnök, a második csoportba pedig kizárólag az önmagam ellen elkövetett bűnök, és végső soron, mindkét fajta bűn közvetlenül vagy közvetve az Isten ellen irányul, amikor az ember, a teremtést elutasítva, rombolni kezd. Az első csoportban fizikailag, létezik bűnös és áldozat, a második csoportban a bűnös és az áldozat ugyanaz a személy. Szörnyű végeredményként azonban a bűnös áldozatát is magával ragadja a sötétség birodalmába, ahol a létezésnek egy mélyebb szintjén, egy láthatatlan kötelék keletkezik közöttük, egy bűntudattal és gyűlölettel átitatott kötelék, mely ott a mélyben, eltéphetetlen. Mindkettőjük mellkasán egy láthatatlan szikla fekszik, mely fogva tartja őket, és legördíthetetlen. Áldozatként korábban volt alkalmam megismerni ennek a köteléknek a természetét, és nem értettem, miért kell az áldozatnak együtt szenvednie a bűnössel, miért húzza vissza az áldozatot ez a kötelék, az ellene elkövetett bűn.
A lelkigyakorlaton találkoztam ezzel a kifejezéssel: „adósság-elengedés”, s ez a kifejezés az óta életre kelt bennem, új jelentéseket találok ebben a csodálatos kifejezésben, mert ezzel a cselekedettel valóban megszüntethető az iszonyatos kötelék, bűnös és áldozat között. A valódi adósság elengedése elvágja ezt a köteléket, s az áldozat legördítve magáról a sziklát, újra kikerül a fénybe, immár szabadon, ugyanakkor a bűnösnek is megadatik ugyanez az esély, mert a láthatatlan kötelék nem csak az áldozatot húzta vissza a mélybe, a bűnöst is fogva tartotta.
Úgy hiszem az önmagam ellen elkövetett bűnöknél, ahol a bűnös és az áldozat ugyanaz a személy, szintén létezik ez a láthatatlan kötél, mely gúzsba köt, s ebben az esetben is az adósság elengedésével (a megbocsátással) kell kezdeni, és csak utána következhet a bűnbánat, azaz a gyónás. Úgy érzem, Krisztus áldozatával kaptuk meg az esélyt, legördíteni magunkról a sziklát, e nélkül, talán esélyünk sem lenne a szabadulásra, s ugyanakkor figyelmeztetnem kell magam, a húsvét nem jelent automatikus szabadulást, csupán esélyt, mellyel én szabadon élhetek, ugyanakkor vissza is utasíthatom.
A fogságból való szabadulás, a szikla legördülése, s utána a megkönnyebbülés, annyira csodálatos érzés, amelyre azt kell mondanom, igen, ez valóban szentség.
