Tegnap nagyon érdekes kis beszélgetésen vettem részt az egyetemi gyülekezetben a "HÁTHA" keretében. A téma: a gonosz, ördög, vagy sátán, ahogy tetszik, s mi a szerepük a vallásban, a mai egyházban, s mi mit gondolunk erről.
A téma, s a beszélgetés felcsigázta az érdeklődésemet, és olvasni kezdtem Gabriele Amorth, Róma ördögűzőjének könyvét, melynek címe: Ördögűzők és pszichiáterek, mert érdekel, mit gondol erről a témáról egy olyan ember, aki hivatásszerűen száll szembe a gonosszal.
S íme a kérdések, melyek felmerültek bennem a tegnapi beszélgetés után:
- ha a jóság forrása létezik, s ezt Istennek nevezem, vajon létezik-e a gonoszságnak is a forrása?
- a beszélgetésben szóba került a gonoszság egyik jellemzője, mint ami képtelen az önvádra, a bűnbánatra, a saját magába nézésre, s ennek folytán a változásra, ami önmagát felmagasztalja, saját magát állandónak, s megváltozhatatlannak definiálja, másik jellemzője pedig a bűnbakképzés, és a kivetítés (amely egyébként, mint betegség, a legtöbb pszichopatológiás esetre jellemző). Amennyiben elfogadom, hogy a gonoszság (a gonosz) ennyire ellensége a változásnak, akkor Isten vajon állandó, vagy változó? S ha állandó, akkor vajon ő az egyetlen kivétel, amely akarja a változást? Vagy létezik különbség állandóság és állandóság, változás és változás között?
