Néhány nappal ezelőtt a fájlokat rendezgettem a számítógépemen, és most végre egybe tudom gyűjteni az írásaimat, amelyek eddig különböző gépeken és webtárhelyeken kallódtak. Egy név nélküli word fájlt megnyitva, egy régebbi írásomra bukkantam, amelyben leírtam azt az időszakot, mikor eldöntöttem, hogy végigmegyek a caminón. Most, amikor Szabolcs húga is útra készül, hogy Szeptemberben végigjárja a „francia utat”, én is elhatároztam, hogy felidézem emlékeimet, és írni fogok a zarándoklatról. Mostanában az írás az egyetlen, ami megnyugtat, és némi örömöt okoz számomra, mivel a háttérből még néha erőteljesen rámvigyorog a nagy „semmi”, és a mögötte lévő ürességgel egyedül nem tudok szembeszállni. (Isten! Jelet adtál nekem, hogy van választásom!) Talán nem is kell. Bízom benne, amikor újra előszedem a régi emlékeimet, lesz közte majd olyan is, ami örömet okoz, és értelemmel tölti meg a mindennapjaimat, s talán még új utat is találhatok magamnak általuk.
