Furcsa érzés most bámulni ezt a nagy üres fehérséget, melyet nekem kell megtöltenem gondolatokkal, élettel, történetekkel…
Történetekkel, melyek rólam szólnak, s mégsem én vagyok bennük a főszereplő, hanem olyasvalaki, aki leginkább az Isten névre hallgat. Néha úgy hiszem, ismerem őt, aztán rá kell jönnöm, mennyire keveset tudok róla. Írni fogok sikerekről és kudarcokról, és mikor később visszaolvasom őket, bizony jó lesz emlékeztetni magam – az életem nemcsak kudarcokból áll, és néha még az is megeshet, a kudarc is tulajdonképp siker volt, mert bizonyos élethelyzeteket nehéz értelmezni belülről. Ezt a blogot nem naplónak szánom, s nem is csak saját magamnak írom, történeteimet meg fogom osztani emberekkel, kik fontos szerepet játszottak az életemben, s talán másokkal is. Még mindig tanulom, hogyan kell megosztani magam embertársaimmal, s talán…