Augusztus 10. Hontanas
Hamarosan vademberré válok, annyit alszom a szabadban. Mai első gondolatom nem vidámít fel, semmi kedvem felkelni, s inkább összegömbölyödöm a hálózsák alatt. Elképzelek egy gyaloglás nélküli napot, amikor semmit sem teszek a lustálkodáson, és heverészésen kívül, ám a nap felkel, s kelletlenül ugyan, de én is követem példáját. Elindulok meggyőződés nélkül, kétségekkel telve, mivel nem látom értelmét a gyaloglásnak. Most komolyan? Mondja már meg valaki, mi értelme ennek? Egyforma falvak, egyforma dombok és búzatáblák, holnap ugyanezen a földúton nyelem a port, azzal a különbséggel, hogy néhány kilométerrel közelebb leszek. De mihez is? A céljaim eléréséhez nem, az egyszer biztos! Ha most, ebben a pillanatban valaki megkérdezné, ugyan mondjam már meg, mik azok a magasztos, szent célok, nem tudnék rá válaszolni. Akkor meg mi értelme a pornyelésnek, a napon való aszalódásnak, a fizikai fáradalmaknak és a lábaim tönkretételének?
Észrevétlenül elfolyt belőlem a lelkesedés, mint a lyukas edényből, melyen milliméternyi, szemmel nem látható rés támad. Csontszáraz vagyok, s hiába iszom a vizet, a lelkem attól sem lesz nedvesebb. Hiába veszem elő a Bibliát, s olvasgatom, nem érint meg, a sorok értelme oly távoli és megfoghatatlan, mintha kínai nyelven olvasnék. Mégis visz előre a tehetetlenség kilométerről kilométerre, talán azon oknál fogva, mivel az egy helyben üldögélést ugyanolyan értelmetlennek látom, mint az előrehaladást.
Az út végére most nem merek gondolni, a kétségek szúnyogfelhője rajzik körülöttem, gúnyosan zümmögnek a fülembe, összezavarnak, s gyengítenek lépésről lépésre. A legnagyobb gyengeség közepette belső énem jut eszembe, túl sokáig ült ott belül, egyedül a sötétben. Amit teszek, érte is teszem, mert felelős vagyok érte, s e felelősséget másra nem háríthatom. Miután meglátogattam ott belül, s láttam, milyen állapotban van, többé nem hagyhatom magára, közel kell jutnom hozzá, hogy harmóniába kerülhessek vele. Eljátszom a gondolattal, mi történne, ha megmutatnám őt a világnak. Az emberek vajon visszariadnának tőle? Pedig ez lehet a jövő, mert nélküle én csak félember vagyok, a lehetőségek benne rejlenek, a saját utam csakis vele együtt tudom majd megtalálni. De mily nehéz megtennem, még mindig mekkora a félelem, ami ettől visszatart!
A következő völgy mélyén elvarázsolt falucska, neve Hontanas. A mai 15 kilométer gyaloglás bőven elég mára, itt szállok meg, végre letusolok, kimosok, és ágyban alszom. Nem csalás, nem ámítás, igazi ágyban! 5 euróba kerül, de megéri, s ráadásul párnát is kapok, igazi párnát. Lefekvés előtt boldogan paskolgatom, mielőtt ráhajtom a fejem, s arra gondolok, milyen apróságok képesek örömöt okozni számomra. Egyszerű apróságok.
