Ahogy közeledik a karácsony, úgy nő a vásárlók tömege is a boltban, s lesz egyre fárasztóbb a munka. Kétféle köszönési forma honosodott meg nálunk: a szokásos jó napot, vagy a "dícsértessék", amire mi "mindörökké"-vel válaszolunk. Az egyik este Zsuzsával, a boltvezetővel, már fáradtan, s monoton rutinszerűséggel köszöngettünk vissza, amikor az egyik vásárló áldott karácsonyt kívánt, mire Zsuzsából kibukkant a rutinszerű "mindörökké ámen". Nagyot nevettünk a bakin. Legközelebb, amikor este fáradtan és rutinszerűen köszöngetünk vissza, talán a "nyugodjék békében" fog kicsúszni a szánkon...
A minap felcsaptam gondolatolvasónak, amikor egy idősebb bácsika könyvet keresett a boltunkban.
-Már nem emlékszem a nevére, sem a címére, a katalógusukban láttam a könyvet. Valami pap írta, de nem jön a számra a neve. Izé...
(Katolikus könyvesboltban dolgozom, így minden második könyvet pap írt.)
-Barsi Balázs?
Az idős bácsika meglepődik.
-Honnan tudja, hogy nekem mi nem jut az eszembe?
-A Barsi Balázs egy olyan név, amit könnyű elfelejteni.
Az idős bácsika mélyen elgondolkodik, majd rábólint:
-Valóban...
