Az imáról.
Bevallom, az imával mindig örök gondjaim voltak. (Kinek nem?) Vagy nem szerettem imádkozni, vagy nem tudtam, vagy egyszerűen közhellyé vált számban a kimondott szó, s egy idő után értelmetlennek tartottam az imádkozást.
Aztán eljött az idő, amikor vágytam az imára, de nem tudtam imádkozni. Nem voltak szavaim, nem tudtam megteremteni a feltételeket.
Majd eljött az idő, amikor tudtam imádkozni, a könnyem kicsordult, felemelő, csodálatos érzés ragadott magával, de nem tudtam megismételni, s nem éreztem rá a lényegére, és így rendszeressé sem tudtam tenni az imaéletem.
Majd eljött az idő, amikor rájöttem, nem minden imában a csúcsélményt kell vadásznom, a normál emberi kapcsolatok sem égnek folyamatosan magas hőfokon, milyen is lenne egy ilyen kapcsolat? Két barát csak akkor találkozik, amikor csúcsélményeiket kicserélik, egyébként nincs beszélnivalójuk egymással? Nem, én nem ilyen barátságra vágyom. Ekkor az őszinteségen bukott meg az imaéletem. Nagyon nehéz egy kapcsolatban folyamatosan őszintének lenni, miért nem lehetnének meg a magam kis titkai, akár Istennel szemben is? A házasság az egyetlen kapcsolat, ami megköveteli a teljes őszinteséget a házastársak között. Egy házasságban vannak csúcsélmények, megtalálható a magas hőfokon égő szerelem, és a csendes szeretet is, a ragaszkodás. Vannak jó, és vannak rossz pillanatok. Vannak veszekedések, és vannak kibékülések. Az őszinteségnek azonban folyamatosnak kell lennie. Csakis addig működik egy igazi házasság, amíg az őszinteség tart mindkét fél között. Az Istennel való kapcsolat is egy ilyen házasság, és egyetlen követelménye az őszinteség.
Végül eljött az idő, amikor rájöttem, bármennyit fejlődöm az imában, mit sem ér, ha nem hallom Isten hangját. Egy kommunikáció soha nem lehet egyoldalú, s ezt az akadályt is nehéz leküzdeni, mivel az Istennel való kommunikáció formája, nem a beszéd és a hallás. Mindenkinek saját magának kell felfedeznie, milyen módon tudja meghallani Isten hangját. Ez egy hosszú folyamat, s állandóan változhat, mi azonban kezdjük valami egyszerűbbel.
Próbálkozzunk meg az egymás közötti kapcsolatainkban a csenddel. Amikor csak ülünk egymás mellett szótlanul, hosszabb vagy rövidebb ideig, anélkül, hogy bármiféle kényszert éreznénk a beszélgetésre. Az ilyen csendekben csak őszinteség van, semmi más. Majd próbálkozzunk meg az ilyen csendekkel az imában is. Adjunk Istennek teret és lehetőséget ahhoz, hogy megszólítson minket, és csak utána kezdjünk beszélni hozzá. Mennyire más egy ilyen ima! Mert nem csak mi vágyunk az imára, Isten is folyamatosan próbál megszólítani bennünket. Folyton keresi a szívünkhöz vezető utat.
